Először is készítsük el a pizzatésztát. Ehhez futassuk fel az élesztőt cukros, langyos vízben.
Amint felfutott, öntsük hozzá a liszthez, majd adjuk hozzá a sót és két evőkanál olívaolajat. Dolgozzuk össze a tésztát, majd tiszta munkafelületen dagasszuk pár percig, hogy minél könnyebb pizzatésztát kapjunk. Ezután formázzunk belőle cipót, takarjuk le, és meleg helyen hagyjuk kelni 30-40 percig.
Ezalatt készítsük el a pizzaszószt. Melegítsünk fel 2-3 evőkanál olívaolajat, majd kezdjük el rajta pirítani a vékonyra szeletelt fokhagymát. Amint halvány színt kapott, öntsük hozzá a konzerv paradicsomot, és ízesítsük sóval, borssal és az apróra vágott bazsalikommal, majd főzzük nagyjából 20-25 percig. Ha maradt benne nem teljesen szétfőtt paradicsomdarab, azokat zúzzuk szét, hogy kenhető, krémes szószt kapjuk.
Ha megkelt a tészta, szórjunk egy kevés lisztet a munkafelületre, és kezdjük el rajta nyújtani. Olyan alakúra nyújtsuk a tésztát, amilyen alakú tepsiben szeretnénk sütni a pizzánkat. Kenjük ki olajjal a tepsit, majd helyezzük bele a kinyújtott tésztát.
A paprikát és a szalámit vágjuk vékony szeletekre, a mozzarella sajtot pedig reszeljük le. Kenjük meg a tésztát vékonyan a pizzaszósszal, majd szórjuk meg a szalámival, a pepperónival, és végül a reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben, 220 fokon (légkeveréses sütőben 200 fokon), 15-20 perc alatt süssük készre a pizzát, majd szeletekre vágva, forrón tálaljuk.