Barion Pixel

Őszibarack tésztakoszorúban

Hozzávalók

  • Hozzávalók 8-10 darab tésztakoszorúhoz:
    • 0,6 dl tej
    • 0,6 dl víz
    • 1/2 mokkáskanál  só
    • 5 dkg vaj
    • 1/2 teáskanál kristálycukor
    • 2 db tojás
    • 7 dkg liszt

 

  • A kenéshez:
    • 1 tojássárgája összekeverve 1 evőkanál tejjel
      mandulaforgács

 

  • A karamellizált őszibarackhoz:
    • 8-10 db őszibarack (nekem most befőtt) (Kofa őszibarack, hámozott, felezett, magozott, cukrozott lében, 00918)
    • 10 dkg barnacukor
    • 10 dkg vaj
    • 1 citrom leve

ELKÉSZÍTÉS

  1. A tejet, a vizet, a sót és a cukrot egy edénybe tesszük, majd kis lángon, kevergetve forráspontig melegítjük. Ezután levesszük a tűzről, és apránként – kevergetve – beleszórjuk a lisztet. Addig keverjük, míg teljesen csomómentes, sima tészta lesz. Ezután visszatesszük a tűzre, és közepes lángon, 1 percig, folyamatosan kevergetve, megpirítjuk a tésztát, majd levesszük a tűzről.
  2. A forró tésztához egyesével hozzákeverjük a tojásokat, hogy sima, fényes tésztát kapjunk.
  3. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a tésztát habzsákba töltjük, és 7-8 cm átmérőjű, kb. 1 cm magas tésztakorongokat nyomunk rá. Ezután lekenjük a tojássárgás-tejes keverékkel, majd megszórjuk mandulaforgáccsal.
  4. Előmelegített sütőbe tesszük, és 200 fokon 20 perc alatt aranybarnára sütjük. A sütési idő felénél a sütő ajtaját résnyire kinyitjuk, hogy a gőz eltávozzon, így a tészta ropogós lesz.
  5. A sütőből kivéve rácsra helyezzük a tésztakorongokat, és teljesen kihűtjük.
  6. A karamellizált barackot a cukrot és a vajat egy edénybe tesszük, majd állandó keverés mellett világos színűre karamellizáljuk. Ezután hozzáadjuk a citromlevet, majd pár percig kevergetve lassú tűzön tovább főzzük. Ekkor belehelyezzük a felezett őszibarackokat, majd a karamellel locsolgatva pár percig főzzük, hogy a karamell bevonja a barack felületét. Ezután kiszedjük, kihűtjük a barackokat.
  7. A tésztakorongokat tányérra tesszük, majd mindegyik közepére őszibarackot helyezünk. A tetejére egy keveset rácsorgatunk a megmaradt karamellből, porcukorral kicsit megszórjuk, majd tálaljuk.

Ügyfélszolgálat

Hétfő - Péntek

07:00 - 15:45