Tüzes whiskys csirke

Hozzávalók

  • 700g csirkemell szeletekre vágva
  • 1 kisebb vöröshagyma felaprítva
  • 4-5 gerezd fokhagyma áttörve
  • só, őrölt bors
  • 3-5dkg vaj
  • 1-2ek sriracha szósz, vagy ha ez nincs kéznél, akkor bármilyen csípős chiliszósz (Go-Tan Sriracha hot chilli szósz, 01218)
  • 1ek méz
  • 1ek szójaszósz
  • 1-2ek citromlé
  • 5cl whisky (nem kell a 18 éves (és legalább ennyi ezerbe kerülő) csodawhisky, elég valami kommerszebb fajta is)
  • 1 lime hosszában félbevágva, majd vékony félkarikákra vágva

 

  • opcionálisan:
    • 1 póréhagyma felkarikázva

ELKÉSZÍTÉS

  1. A csirkemellet vágjuk szeletekre (de hagyhatjuk egészben is, ha úgy jobban szeretjük), dörzsöljük be sóval és őrölt borssal. Egy serpenyőben forrósítsunk valamennyi olajat, majd süssük benne pirosra a húst. Ez kb. 5-6 perc szokott lenni. Közben időnként forgassuk meg a szeleteket. Vegyük ki, és tegyük őket meleg helyre.
  2. A serpenyőbe, amiben a húst sütöttük, dobjunk egy kockányi vajat, majd amikor elolvadt, mehet bele az apróra vágott hagyma. Kicsit megpirítjuk, majd beleöntjük a sriracha szószt, citromlevet, mézet, whiskyt és szójaszószt. Kicsit beforraljuk, majd visszatesszük a hússzeleteket és rádobjuk a lime karikákat. Kicsit összekeverjük, 2-3 percig együtt főzzük, majd készen is vagyunk. Tálaláskor hintsük meg egy kevés metélőhagymával. (ha van éppen, ez elhagyható)
  3. Hozzáadhatunk egy pórét, ha kicsit lazítani akarjuk. Ilyenkor a vöröshagymával együtt tegyük a vajba a szeletekre vágott póréhagymát és süssük addig, amíg a póré kicsit összeesik és édeskés ízű nem lesz. Utána jöhetnek a szószfélék, méz, whisky és innen a recept folytatódik a korábban leírtaknak megfelelően.

Ügyfélszolgálat

Hétfő - Péntek

07:00 - 16:45